A Világszép Nádszálkisasszony meséje, avagy útmutatatás a meditáció konkrét gyakorlatára

Kedveseim! Olyan szépen leírtátok az alsóbb csakrákhoz tartozó bandhák anatómiáját, hogy én most egész máshogy közelítek a témához: Pressing Lajos meditációs mester segítségével, aki buddhista pap, évtizedek óta a keleti és nyugati kultúrák közti kapcsolódásokat elemzi, érzékeny, csodálatos tanulmányaiban a magyar népmesék spirituális gyökereit kutatja.

 A Világszép Nádszál kisasszony az egyik legszebb népmesénk. A nádszál és a tantrikus jógában fontos szerepet játszó nádi között párhuzam mutatkozik. Először talán meghökkentő kapcsolat, a tantrikus jóga rendszere adja meg a kulcsot és teszi hozzáférhetővé e rejtélyes történet titkos jelentésrétegeit.

A nádi a tudat szellemi energiáinak áramlási csatornáit jelenti az ember finomtest struktúráiban. A nádszál és e nádik kapcsolata előrevetíti, hogy ez a mese a jógikus meditáció során átélt belső történésekről szól, útmutatással szolgál a meditáció konkrét műveleteivel és technikáival, valamint az elmélyedés során tapasztalt jellegzetes élményekkel kapcsolatban is.

„hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl…”

Fizikai és szellemi világunk kapcsolata a látható és tapasztalható hetedhét ország. A régi korok embere tisztában volt azzal, hogy a létezésnek nemcsak anyagi síkja van, hanem ez alatt és fölött is számos réteg található, amelyek az érzékszerveikkel nem tapasztalhatóak, de más módon kapcsolatba lehet velük lépni. A varázsmesékben mind a perifériáról a középre, mind pedig a tengely mentén történő függőleges mozgás leképeződik. A vándorlás motívum az előbbit, az alsó és felső világokba történő átlépés pedig az utóbbit fejezi ki. A védikus hagyomány 7 egymás fölött elhelyezkedő világa: az emberi testben a 7 csakra, a gerincoszlop mentén elhelyezkedő finomenergia-központok képviselik a függőleges, az érzékszervek pedig a vízszintes dimenziót. A csakrák kapuk, melyeken keresztül magasabb világokba léphetünk. A gyakorló a csakrákon keresztül a létezés egy másik szintjére kerül, de bármelyikben ott ragad szellemi értelemben elbukik. Ha azonban valakinek sikerül eljutni az összpontosítás magas szintjére, kiemelkedik a hétköznapi világból.

Aki azonban próbálkozott már meditációval, az tudja, hogy ilyen koncentrált tudatállapotba nehéz eljutni. A buddhista hagyomány öt alapvető akadályt (nívarana) ír le, amelyek figyelmünket az érzéki tapasztalás irányába terelik. Ezek a vágy, az ellenszenv és gyűlölet, a nyugtalankodás és aggodalmaskodás, a tompaság és renyheség, valamint a szellemi célokban való kételkedés. 

Ahhoz, hogy feljussunk az üveghegyre táltosra van szükségünk, aki olyan energiát képvisel, amelyik túl van a személyes énünkön. Mert a hétköznapi tudat nem hajlandó olyan tárggyal foglalkozni, amellyel kapcsolatban nincsenek vágyai. Ahhoz, hogy könnyedén elérjünk olyan területeket, ahová szétszórtságunk miatt nem jutnánk el, érzelmi energiára, spirituális szenvedélyre van szükség.

A mesében szereplő legkisebb királyfi nem hajlandó testvérei mintájára megházasodni, belebonyolódni a hatalomba, a világi életbe. Meg akarja találni spirituális női párját: „kerek e világon a legszebb királykisasszonyt”. Tudja, ha megházasodna, ezzel alávetné magát a világ ellentét párjainak, és nem lenne többé esélye meglelni égi mátkáját, aki nem megköti, hanem felszabadítja őt, s az eszméléssel ajándékozza meg, amely több a puszta termékenységnél. E magasabb női erő hiányában tudatunk az ellentétek sodrában marad, s a dolgok kívánatosak vagy ellenszenvesek lehetnek számunkra, de nem ízlelhetjük meg a szabadság gyönyörét.

 A mese összes szereplője saját tudatunk erőit személyesíti meg: az idősebb királyfi is mi magunk vagyunk, csakúgy mint felesége, sőt a világszép királykisasszonyt is saját magunkban kell megtalálnunk. Akkor lesz teljes az életünk, ha mind a négy főszereplő végigjárja bennünk az útját, megvalósítva a teremtés bőségét és az ébredés szabadságát.

A tantra energiákkal dolgozik: a test, az érzékek és a tudat erőit igyekszik megismerni, felébreszteni, megtisztítani. Mivel ezeket az energiákat a női oldal, a Sakti képviseli, a tantrikus úton fontos szerepet játszik a női vezetés és útmutatás. Mesénkben is erős a női vonal: a fiú dajkájától kezdve a segítő személyek majdnem mind idősebb asszonyok.

„Bizony jól mondottad van a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony bátyád feleségének a húga.”- súgta a dajka.

A patriarchális társadalomban a tantrikus irányzat is a férfiak fennhatósága alá került, akik a saját mentalitásuknak megfelelően filozófiai rendszereket alkottak belőle, ám így is megtartották a nőiség tiszteletét, s a szellemi gyakorlásban hangsúlyos maradt a női jellegű képességek és élmények művelése. Saját népi kultúránkban is létezett ilyen női vonal. Erre utal mai napig az ősanya kultusza, amely szűz Mária alakjában élt tovább.

Az öreg dajka azt is elárulja hol lakik a spiritualitás:

„nem találod azt meg az apja házában, mert el vagyon az rejtve egy nádszálban. A Fekete-tengernek 77. szigetjében vagyon 3 nádszál, a középsőben van a világszép királykisasszony, a két szélsőben a két szobalánya.”

A nád és a szanszkrít nádi szó hangás- és jelentésbeli rokonsága szembetűnő. Az indoárja nádi = cső, csöves szár, vezeték valószínűleg perzsa közvetítéssel került a magyarba. A tantrikus jógában a 3 fő nádihoz hasonlóan a mesében is 3 nádszál van, melyekben a női természetű ébredési energia rejtőzik.

Testünket finom életenergiák, úgynevezett pránák hatják át. Ezek az energiák bizonyos pályák mentén mozognak,melyeket nádiknak neveznek. A nádiknak nincs anyagi struktúrája, inkább irányított energiamezőkhöz lehetne hasonlítani azokat. Az emberben a hagyomány 72.000 nádit gondol el, ez a szám a megszámlálhatatlan szimbóluma. Mesénkben a 3 nádszál a 3 fő csatornát írja le, melyek a gerincoszlopmentén haladnak függőleges irányban. A baloldalit idának, a jobboldalit pingalának, a középsőt szusumnának nevezik.

Az idában áramlanak az érzékelő, befogadó, tükröző, Hold-természetű erők. A jobb oldalon a Nap-jellegű tevékeny, teremtő energiák.

A középső csatornában hétköznapi körülmények között egyáltalán nem áramlik energia, ez a nádi öntudatlanságban van. A két szélső nádi működését azonban úgy tapasztaljuk, mint testi és érzéki jelenségeket. A szusumná működését még közvetve sem érzékeljük addig, amíg az ott szunnyadó erőt, föl nem ébresztjük. Ezt kell kiszabadítania a fital királyfinak, ama tudatösszetevőnknek, amelyik nem alkuszik meg a világ káprázatával.

 A Világszép Nádszál kisasszony öntudatlan állapotában szunnyad a Fekete-tenger fekete ősvizében. A köldök csakrában nyitható meg a 3 nádi: a két oldalsóban a világot működtető erők udvarhölgyei, a középsőben a kundalini sakti. 

A tantra felismerése szerint szokásaink azáltal alakulnak ki, hogy a tudat teremtő energiái önismétlő pályákra kerülnek. Ahhoz, hogy nyitottabbá váljunk, ezeket az energiákat fel kell szabadítanunk és az eszmélés hajtóerőivé kell alakítanunk. A három nádszál levágása azt fejezi ki, hogy meg kell szakítanunk az erőinket megkötő szokások pályáit azokon a pontokon, ahol azok az energiáinkat földi létezésünkbe áramoltatják. A nádszálak elmetszése leválasztja energiáinkat a földi léttől, s ezáltal összeomlanak a világ káprázatai. A vén boszorkány, aki a nádszálakat őrzi, nem más, mint a májásakti elvarázsoló hatalma.

A legkisebb királyfi elindul spirituális útján, női segítők útbaigazítják, táltos lovat kerestetnek vele: saját aranyhajszála (mindenkiben ott rejlő szellemi örökségünk). Kilincsmadzagot adnak neki (fogódzkodj, gyakorolnod kell!:). Kilincsmadzagból a gyakorlással kantár válik, amivel a „lovát” irányíthatja.

„Jól van, kicsi gazdám, tudom én, mi a szíved szándéka. De addig hiába megyünk a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére, amíg meg nem járjuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő sugarat el nem hozunk.”- a táltos, aki az Isten ősenergiájából származik, átlátja a helyzetet.

A kundalini fölébresztése nem hajtható végre az egyéni tudatossággal, márcsak azért sem, mert ebben az eseményben az én meghal. E csatornát ugyanis pontosan az énérzet, a mindenségtől való elválasztottság káprázata zárja el, mely a májá boszorkányának műve. A tantrikus hagyományban különleges jelentősége van a halálra való felkészülés gyakorlatainak, hogy az éber jelenlétét szélsőséges körülmények között is meg tudja őrizni. Ha valaki még életében szeretne belépni a középső csatornába, ehhez elkülönült éntudatának meg kell halnia, noha tesi formája még tovább létezik. A jóginak meg kell találnia a személyen túli, énérzettől mentes tiszta tudatosságot, a benne élő isteni szikrát. Ez lesz az a napsugár, amely bevilágítja útját.

Hősünk a legmagasabbra jut, és a legnagyobbat bukik.

 A magát tetszelegve tükörben néző egó, lezuhan a poklok mélyére, ahol hosszú ideig csúszómászóként tengődik. Tapogatózva talál egy furulyára, amivel hangot adhat fájdalmának, magából nemcsak kiadja azt, hanem valahol el is fogadja sorsát. A börtönőr, az egót képviselő sárkány ekkor megszelídül és magától félreáll. És eljön érte az isteni kegyelmet képviselő Hajnal.

A megnyílás egyik előfeltétele a gyakorlás, mely megtisztítja és éberré teszi a tudatot, a másik pedig a szenvedés, amely alázatossá tesz minket és belátást ébreszt bennünk bizonyos alapvető illúziónkat illetően. a mesében ezen a ponton jelenik meg a kegyelem, mert ekkorra érlelte meg a szenvedés a királyfi tudatát, hogy képes legyen azt észrevenni. Ez a végső beavatás, a koronacsakra megnyitása, ennek az erejével jut el hősünk a Fekete-tenger szigetére, hogy a Világszép Nádszál kisasszonnyal való egyesülésben megtalálja párját, kibontakozhat saját megvilágosodott énje, ahová az intuíció hajába fűzött fénysugara segítségével talált.

Közel kerülve a célhoz a királyfi hibázik is: a két szélső nádit megnyitotta anélkül, hogy az együttérzés nektárjáról gondoskodott volna. Ez azonban nem okoz jóvátehetetlen tragédiát, ezek a káprázat gerjesztő erőkhöz tartoznak, melyek a megvilágosodásban amúgy is visszaoldódtak volna forrásukba.

A buddhizmusban ezt az együttérzéssel átitatott felébredési folyamatot nevezik bódhicsittának.

„Itt a vége, fuss el véle!”

Ebben a beteljesülésben nincs semmi megragadható, nem végső megérkezést jelent, inkább ráébredést a valóság változó, dinamikus természetére. Buddha mondta: „Törekedjetek fáradhatatlanul!”

Köszönöm Lajos a szavakat!

Pressing Lajos: Szellemi tanítások a magyar népmesékben 2. Az élet vize: Mesék a női spiritualitásról részben