Kedveseim!
Olyan szépen leírtátok az alsóbb csakrákhoz tartozó bandhák anatómiáját, hogy
én most egész máshogy közelítek a témához: Pressing Lajos meditációs mester
segítségével, aki buddhista pap, évtizedek óta a keleti és nyugati kultúrák
közti kapcsolódásokat elemzi, érzékeny, csodálatos tanulmányaiban a magyar
népmesék spirituális gyökereit kutatja.
A Világszép Nádszál kisasszony az egyik
legszebb népmesénk. A nádszál és a tantrikus jógában fontos szerepet játszó
nádi között párhuzam mutatkozik. Először talán meghökkentő kapcsolat, a tantrikus
jóga rendszere adja meg a kulcsot és teszi hozzáférhetővé e rejtélyes történet
titkos jelentésrétegeit.
A nádi a
tudat szellemi energiáinak áramlási csatornáit jelenti az ember finomtest
struktúráiban. A nádszál és e nádik kapcsolata előrevetíti, hogy ez a mese a
jógikus meditáció során átélt belső történésekről szól, útmutatással szolgál a
meditáció konkrét műveleteivel és technikáival, valamint az elmélyedés során
tapasztalt jellegzetes élményekkel kapcsolatban is.
„hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren
is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl…”
Fizikai és
szellemi világunk kapcsolata a látható és tapasztalható hetedhét ország. A régi
korok embere tisztában volt azzal, hogy a létezésnek nemcsak anyagi síkja van,
hanem ez alatt és fölött is számos réteg található, amelyek az érzékszerveikkel
nem tapasztalhatóak, de más módon kapcsolatba lehet velük lépni. A varázsmesékben
mind a perifériáról a középre, mind pedig a tengely mentén történő függőleges
mozgás leképeződik. A vándorlás motívum az előbbit, az alsó és felső világokba
történő átlépés pedig az utóbbit fejezi ki. A védikus hagyomány 7 egymás fölött
elhelyezkedő világa: az emberi testben a 7 csakra, a gerincoszlop mentén
elhelyezkedő finomenergia-központok képviselik a függőleges, az érzékszervek
pedig a vízszintes dimenziót. A csakrák kapuk, melyeken keresztül magasabb
világokba léphetünk. A gyakorló a csakrákon keresztül a létezés egy másik
szintjére kerül, de bármelyikben ott ragad szellemi értelemben elbukik. Ha
azonban valakinek sikerül eljutni az összpontosítás magas szintjére,
kiemelkedik a hétköznapi világból.
Aki azonban
próbálkozott már meditációval, az tudja, hogy ilyen koncentrált tudatállapotba
nehéz eljutni. A buddhista hagyomány öt alapvető akadályt (nívarana) ír le,
amelyek figyelmünket az érzéki tapasztalás irányába terelik. Ezek a vágy, az
ellenszenv és gyűlölet, a nyugtalankodás és aggodalmaskodás, a tompaság és
renyheség, valamint a szellemi célokban való kételkedés.
Ahhoz, hogy feljussunk
az üveghegyre táltosra van szükségünk, aki olyan energiát képvisel, amelyik túl
van a személyes énünkön. Mert a hétköznapi tudat nem hajlandó olyan tárggyal
foglalkozni, amellyel kapcsolatban nincsenek vágyai. Ahhoz, hogy könnyedén
elérjünk olyan területeket, ahová szétszórtságunk miatt nem jutnánk el, érzelmi
energiára, spirituális szenvedélyre van szükség.
A mesében
szereplő legkisebb királyfi nem hajlandó testvérei mintájára megházasodni,
belebonyolódni a hatalomba, a világi életbe. Meg akarja találni spirituális női
párját: „kerek e világon a legszebb
királykisasszonyt”. Tudja, ha megházasodna, ezzel alávetné magát a világ
ellentét párjainak, és nem lenne többé esélye meglelni égi mátkáját, aki nem
megköti, hanem felszabadítja őt, s az eszméléssel ajándékozza meg, amely több a
puszta termékenységnél. E magasabb női erő hiányában tudatunk az ellentétek
sodrában marad, s a dolgok kívánatosak vagy ellenszenvesek lehetnek számunkra,
de nem ízlelhetjük meg a szabadság gyönyörét.
A mese összes szereplője saját
tudatunk erőit személyesíti meg: az idősebb királyfi is mi magunk vagyunk,
csakúgy mint felesége, sőt a világszép királykisasszonyt is saját magunkban
kell megtalálnunk. Akkor lesz teljes az életünk, ha mind a négy főszereplő
végigjárja bennünk az útját, megvalósítva a teremtés bőségét és az ébredés
szabadságát.
A tantra
energiákkal dolgozik: a test, az érzékek és a tudat erőit igyekszik megismerni,
felébreszteni, megtisztítani. Mivel ezeket az energiákat a női oldal, a Sakti
képviseli, a tantrikus úton fontos szerepet játszik a női vezetés és útmutatás.
Mesénkben is erős a női vonal: a fiú
dajkájától kezdve a segítő személyek majdnem mind idősebb asszonyok.
„Bizony jól mondottad van a bátyád
feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem
árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony bátyád feleségének a
húga.”- súgta a
dajka.
A patriarchális
társadalomban a tantrikus irányzat is a férfiak fennhatósága alá került, akik a
saját mentalitásuknak megfelelően filozófiai rendszereket alkottak belőle, ám
így is megtartották a nőiség tiszteletét, s a szellemi gyakorlásban hangsúlyos
maradt a női jellegű képességek és élmények művelése. Saját népi kultúránkban
is létezett ilyen női vonal. Erre utal mai napig az ősanya kultusza, amely szűz
Mária alakjában élt tovább.
Az öreg dajka
azt is elárulja hol lakik a spiritualitás:
„nem találod azt meg az apja házában,
mert el vagyon az rejtve egy nádszálban. A Fekete-tengernek 77. szigetjében
vagyon 3 nádszál, a középsőben van a világszép királykisasszony, a két
szélsőben a két szobalánya.”
A nád és a
szanszkrít nádi szó hangás- és jelentésbeli rokonsága szembetűnő. Az indoárja
nádi = cső, csöves szár, vezeték valószínűleg perzsa közvetítéssel került a
magyarba. A tantrikus jógában a 3 fő nádihoz hasonlóan a mesében is 3 nádszál
van, melyekben a női természetű ébredési energia rejtőzik.
Testünket
finom életenergiák, úgynevezett pránák hatják át. Ezek az energiák bizonyos
pályák mentén mozognak,melyeket nádiknak neveznek. A nádiknak nincs anyagi
struktúrája, inkább irányított energiamezőkhöz lehetne hasonlítani azokat. Az
emberben a hagyomány 72.000 nádit gondol el, ez a szám a megszámlálhatatlan
szimbóluma. Mesénkben a 3 nádszál a 3 fő csatornát írja le, melyek a
gerincoszlopmentén haladnak függőleges irányban. A baloldalit idának, a
jobboldalit pingalának, a középsőt szusumnának nevezik.
Az idában
áramlanak az érzékelő, befogadó, tükröző, Hold-természetű erők. A jobb oldalon
a Nap-jellegű tevékeny, teremtő energiák.
A középső
csatornában hétköznapi körülmények között egyáltalán nem áramlik energia, ez a
nádi öntudatlanságban van. A két szélső nádi működését azonban úgy tapasztaljuk,
mint testi és érzéki jelenségeket. A szusumná működését még közvetve sem érzékeljük
addig, amíg az ott szunnyadó erőt, föl nem ébresztjük. Ezt kell kiszabadítania
a fital királyfinak, ama tudatösszetevőnknek, amelyik nem alkuszik meg a világ
káprázatával.
A Világszép Nádszál kisasszony öntudatlan
állapotában szunnyad a Fekete-tenger fekete ősvizében. A köldök csakrában
nyitható meg a 3 nádi: a két oldalsóban a világot működtető erők udvarhölgyei,
a középsőben a kundalini sakti.
A tantra felismerése szerint szokásaink azáltal
alakulnak ki, hogy a tudat teremtő energiái önismétlő pályákra kerülnek. Ahhoz,
hogy nyitottabbá váljunk, ezeket az energiákat fel kell szabadítanunk és az
eszmélés hajtóerőivé kell alakítanunk. A három nádszál levágása azt fejezi ki,
hogy meg kell szakítanunk az erőinket megkötő szokások pályáit azokon a
pontokon, ahol azok az energiáinkat földi létezésünkbe áramoltatják. A
nádszálak elmetszése leválasztja energiáinkat a földi léttől, s ezáltal
összeomlanak a világ káprázatai. A vén boszorkány, aki a nádszálakat őrzi, nem
más, mint a májásakti elvarázsoló hatalma.
A legkisebb
királyfi elindul spirituális útján, női segítők útbaigazítják, táltos lovat kerestetnek
vele: saját aranyhajszála (mindenkiben ott rejlő szellemi örökségünk).
Kilincsmadzagot adnak neki (fogódzkodj, gyakorolnod kell!:). Kilincsmadzagból a
gyakorlással kantár válik, amivel a „lovát” irányíthatja.
„Jól van, kicsi gazdám, tudom én, mi a
szíved szándéka. De addig hiába megyünk a Fekete-tenger hetvenhetedik
szigetére, amíg meg nem járjuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő
sugarat el nem hozunk.”-
a táltos, aki az Isten ősenergiájából származik, átlátja a helyzetet.
A kundalini
fölébresztése nem hajtható végre az egyéni tudatossággal, márcsak azért sem, mert
ebben az eseményben az én meghal. E csatornát ugyanis pontosan az énérzet, a
mindenségtől való elválasztottság káprázata zárja el, mely a májá
boszorkányának műve. A tantrikus hagyományban különleges jelentősége van a
halálra való felkészülés gyakorlatainak, hogy az éber jelenlétét szélsőséges
körülmények között is meg tudja őrizni. Ha valaki még életében szeretne belépni
a középső csatornába, ehhez elkülönült éntudatának meg kell halnia, noha tesi
formája még tovább létezik. A jóginak meg kell találnia a személyen túli,
énérzettől mentes tiszta tudatosságot, a benne élő isteni szikrát. Ez lesz az a
napsugár, amely bevilágítja útját.
Hősünk a
legmagasabbra jut, és a legnagyobbat bukik.
A magát tetszelegve tükörben néző
egó, lezuhan a poklok mélyére, ahol hosszú ideig csúszómászóként tengődik. Tapogatózva
talál egy furulyára, amivel hangot adhat fájdalmának, magából nemcsak kiadja
azt, hanem valahol el is fogadja sorsát. A börtönőr, az egót képviselő sárkány
ekkor megszelídül és magától félreáll. És eljön érte az isteni kegyelmet
képviselő Hajnal.
A megnyílás
egyik előfeltétele a gyakorlás, mely megtisztítja és éberré teszi a tudatot, a
másik pedig a szenvedés, amely alázatossá tesz minket és belátást ébreszt
bennünk bizonyos alapvető illúziónkat illetően. a mesében ezen a ponton jelenik
meg a kegyelem, mert ekkorra érlelte meg a szenvedés a királyfi tudatát, hogy
képes legyen azt észrevenni. Ez a végső beavatás, a koronacsakra megnyitása,
ennek az erejével jut el hősünk a Fekete-tenger szigetére, hogy a Világszép
Nádszál kisasszonnyal való egyesülésben megtalálja párját, kibontakozhat saját
megvilágosodott énje, ahová az intuíció hajába fűzött fénysugara segítségével
talált.
Közel kerülve
a célhoz a királyfi hibázik is: a két szélső nádit megnyitotta anélkül, hogy az
együttérzés nektárjáról gondoskodott volna. Ez azonban nem okoz jóvátehetetlen
tragédiát, ezek a káprázat gerjesztő erőkhöz tartoznak, melyek a
megvilágosodásban amúgy is visszaoldódtak volna forrásukba.
A
buddhizmusban ezt az együttérzéssel átitatott felébredési folyamatot nevezik
bódhicsittának.
„Itt a vége, fuss el véle!”
Ebben a
beteljesülésben nincs semmi megragadható, nem végső megérkezést jelent, inkább
ráébredést a valóság változó, dinamikus természetére. Buddha mondta: „Törekedjetek
fáradhatatlanul!”
Köszönöm
Lajos a szavakat!
Pressing
Lajos: Szellemi tanítások a magyar népmesékben 2. Az élet vize: Mesék a női
spiritualitásról részben